Felvállaljuk a tiszta és környezetkímélő előállítási technológiánkat
Nem várunk a tudatos vásárlói gondolkodás erejére, felelősek vagyunk unokáink világának megóvásáért.
Nem várunk a tudatos vásárlói gondolkodás erejére, felelősek vagyunk unokáink világának megóvásáért.
Egy generáció nőtt fel azóta, hogy jelen van a billerbeck Magyarországon, e harminc év alatt határozott törekvésünk, hogy a küldetésnek megfeleljünk.
Önnek ismerősek ezek a jelek: stresszel a munkahelyen, ásítozik egész nap, enervált lassú vontatott mozgása, demotivált.
Hogyan is hat ez az egy óra „visszatekerés” szervezetünkre? Mennyi ideig tart az átállás?
Korábbi években elterjedt az a nézet, hogy míg nagyon hasznos a lakásban tartani növényeket, addig a hálószobában kifejezetten káros.
Amikor beköszönt a hidegebb időszak és új paplan vásárlására kerülne a sor előfordulhat, hogy nem tudunk dönteni, mert olyan nagy a választék.
Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó szokások nélkül.
Ismét megrendezhettük a LélekFÓTozó napot.
Ezzel a rendezvénnyel kívánjuk felhívni a figyelmet arra, hogy hazánkban megközelítőleg 23 ezer olyan gyermek él, akiknek nem adatik meg, hogy családban, vér szerinti szüleik, testvéreik és rokonaik között nevelkedjenek és ünnepeljenek.
10 lépés segítségével állítólag megtanulhatjuk tudatosan irányítani az álmokat!
A fiatalabb generációnak több, míg az idősebbeknek jóval kevesebb alvásra van szükségük. Például 70 éves kor felett öt-hat órára csökken az átlagos alvásidő, ennek eredményeképpen az idősebbek éjszakánként, akár rendszeresen is felébredhetnek.
Álmunkban egy olyan belső világba költözünk, ahol sokszor nem a valóság és a realitás uralkodik. Amit álmainkban látunk az lehet teljesen hétköznapi, csodálatos, vagyis jó álmok, de akár szélsőségesen hátborzongató rémálmok is. Agyunk mégis úgy dolgozza fel, mintha valóban egy megtörtént esemény lenne.
A közvetlenül lefekvés előtt elfogyasztott ételek befolyásolhatják alvásunkat, így igyekezzünk egyszerű, könnyen emészthető ételeket fogyasztani. A következőkben felsorolunk néhány zöldséget és gyümölcsöt, melyek segíthetnek megteremteni a pihentető alvás feltételeit.